Az asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet szerzett a WS9-es kategóriában a párizsi paralimpia szombati versenynapján.
Az előző játékokon bronzérmes, majd egy évre rá világbajnok Szvitacs pénteken brazil versenyzőt búcsúztatva jutott elődöntőbe, ahol a lengyel Karolina Pek várt rá.
A magyar parasportoló az első szettben ugyan volt kétpontos előnyben is, de végül a rivális jobbnak bizonyult, ráadásul Pek a második játszmát végig vezetve nyerte meg. A harmadik felvonásban is a lengyel irányított, aki így magabiztosan jutott be az esti fináléba.
A 34 éves Szvitacs Alexa 2018-ban toxikus sokk szindrómát kapott, emiatt amputálni kellett a bal alkarját és lábujjait, de azóta is szerepel az épek között is, az Extraliga-bronzérmes Győri AC játékosa.
"Nyilván nagy terhet raktam magamra, de hogyan máshogy álljak hozzá egy versenyhez? Ha én nem hiszem el, hogy a legjobb vagyok, és meg fogom nyerni, akkor ki fogja ezt elhinni? Muszáj így állnom az asztalhoz. Európa- és világbajnok vagyok, nem állhatok úgy oda, hogy megelégszem egy bronzéremmel is. Minden sportoló így megy neki egy versenynek, hogy meg akarja nyerni. Viszont nagyon nehéz az, hogy ide jövök, az első nap lejátszom egyetlen párosmérkőzést, majd eltelik egy hét, közben minden ellenfelem indul női és vegyes párosban, vagyis játékban maradtak, és mire én is bekapcsolódtam, ők már lejátszottak kettő-három-négy meccset is. Már az első meccsem is úgy sikerült, ahogy sikerült, és most nem is az fáj, hogy kikaptam, inkább az, hogy ennyire, mert rengeteget dolgoztam a azért, hogy Párizsban jobban szerepeljek" – nyilatkozta Szvitacs Alexa.
Szvitacs öt arany- és négy ezüstérem mellett a magyar küldöttség negyedik bronzát szerezte a francia fővárosban.
Az asztaliteniszező Szvitacs Alexa első mérkőzését megnyerve bejutott pénteken a legjobb négy közé a WS9-es kategóriában a párizsi paralimpián, így már biztosan dobogós.
Sportága képviselői közül az előző játékokon bronzérmes, majd egy évre rá világbajnok Szvitacsnak kellett a legtöbbet várnia az egyéni bemutatkozásra, a nyolc között egy brazil rivális várt rá.
A mérkőzés óriási csatát hozott, a magyar asztaliteniszezőnek kétszer is egyenlítenie kellett, majd döntő játszmában tudta csak kicsikarni a győzelmet úgy, hogy a végén, 11–12-nél meccslabdát is hárítania kellett.
Az elődöntőt (12.00) és a döntőt (20.15) szombaton rendezik, előbbiben a lengyel Karolina Pek lesz a magyar játékos ellenfele.
A 34 éves Szvitacs Alexa 2018-ban toxikus sokk szindrómát kapott, emiatt amputálni kellett a bal alkarját és lábujjait, de azóta is szerepel az épek között is, az Extraliga-bronzérmes Győri AC játékosa.
A GYAC sportolója, Arlóy Zsófia kikapott a negyeddöntőben, ezzel lemaradt az éremről és az ötödik helyen végzett egyesben a párizsi paralimpián.
A WS8-as kategóriában érdekelt, genetikai rendellenességgel született játékos – aki két nap múlva ünnepli a 43. születésnapját – az egyiptomi Hagar Elszajed elleni háromszettes siker után a német Juliane Wolffal csapott össze a nyolc között, és mivel bronzmérkőzést nem rendeznek, a találkozón a dobogós helyezés volt a tét.
Arlóy jól kezdett a Dél-párizsi 4-es Arénában, ahol a közönség a mobil lelátók padlóján ütemesen dobogva ismét félelmetes hangulatot teremtett a francia asztaliteniszezőknek szurkolva. Az első játszmát viszonylag könnyedén megnyerte, a másodikban is 8–6-ra vezetett, amikor elszerválta magát, ettől elbizonytalanodott, az ellenfél pedig ezt kihasználva fordított, a játszmákat tekintve pedig egyenlített. Wolf lendülete, illetve Arlóy hullámvölgye a harmadik felvonásra is áthúzódott, 0–3-nál időt kért a győri Vigh Zsolt szövetségi kapitány. Ez sem segített, 5–0 lett oda. Bár a folytatásban a magyar játékos felzárkózott, ez a szett is elment. A negyedik játszmában már egyoldalúvá vált a küzdelem, a végén megint a német örülhetett, a magyar asztaliteniszező pedig – Rióhoz és Tokióhoz hasonlóan – az ötödik helyen zárt.
"Most még nagyon nehéz objektíven értékelni, nagyon-nagyon csalódott vagyok, szerettem volna megnyerni a meccset - nyilatkozott az MTI-nek a játékos. – Sokat játszottunk már egymással, és bár negatív ellene a mérlegem, nagyon bíztam benne, hogy most tudok ezen javítani. Tudtam, mit akarok játszani, láthatóan ő is tudta, sajnos ő valósította meg jobban, amit kellett."
Hozzátette: sok labdája ment el pár centivel, és azt érezte, főleg a mérkőzés második felében, hogy a szervafogadásnál bizonytalan.
"Jó volt a sorsolásom, sajnálom, hogy nem tudtam vele élni" – fogalmazott.
Arlóy számára ezzel véget értek a párizsi játékok, korábban párosban Szvitacs Alexával az első fordulóban búcsúztak egy kínai párossal szemben. Azzal a vereséggel kapcsolatban azt mondta, kevésbé fáj, mint a mostani, mert csupán két ponton múlott a továbbjutás, és úgy érezték, életük talán legjobb párosmeccsét játszották.
A hétvégén rendezték az evezősök Egyetemi Európa Bajnokságát A horvátországi Zágrábban. A Széchenyi egyetem 14 evezőssel képviselte magát.
A verseny félidejében óriási meglepetésre a Széchenyi egyetem állt a pontverseny élén. Nagy volt az izgalom, hiszen 68 egyetem indult a versenyen. Nem volt okuk a versenyzőknek a végén szomorkodni, csak a házigazda zágrábiak előzték meg őket. A második hely kiváló eredménynek számít. A győri Fehérvári Eszter kétszer is a dobogó legfelső fokára állhatott. A versenyzőket dr. Alföldi Zoltán vezetőedző készítette fel.
Női könnyűsúlyú egypár: Fehérvári Eszter.
Női könnyűsúlyú kétpár: Csepel Zsófia, Fehérvári Eszter.
Férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes: Gasztonyi Péter László, Balog Zsombor, Glázer Márió, Józsa Márton.
Női kormányos nélküli kettes: Viandt Léna, Fazekas Fanni.
Férfi kormányos nélküli kettes: Gasztonyi Barnabás, Shah Amír.
Férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes: Glázer Márió, Gasztonyi Péter László.
Mix négypár: Fazekas Fanni, Viandt Léna, Gasztonyi Barnabás, Shah Amír.
Férfi kétpár: Csizmadia Ádám, Pető Benedek.
A képen dr. Alföldi Zoltán vezetőedző az Európa-bajnok Csepel Zsófiával és Fehérvári Eszterrel.
Az asztaliteniszező Arlóy Zsófia villámgyőzelemmel kezdett és ezzel bejutott a legjobb nyolc közé egyesben a párizsi paralimpián.
A WS8-as kategóriában érdekelt, genetikai rendellenességgel született 42 éves játékos az egyiptomi Hagar Elszajeddel csapott össze a vasárnapi első fordulóban, s három sima szettben nyert.
A nyolc között a német Juliane Wolf lesz az ellenfele.
A GYAC asztaliteniszezői, Arlóy Zsófia és Szvitacs Alexa párosa kikapott első mérkőzésén a WD20-as kategóriában, így nem jutott be a negyeddöntőbe a párizsi paralimpián.
A kilencedik helyen kiemelt magyar duó nehéz ellenfelet kapott a hetedikként rangsorolt kínai Liu Meng és Mao Csing-tien személyében – utóbbi többszörös paralimpiai és világbajnok, de előbbinek is van egy-egy paralimpiai és vb-aranya. A genetikai rendellenességgel született Arlóy és Szvitacs – aki 2018-ban toxikus sokk szindrómát kapott, emiatt amputálni kellett a bal alkarját és lábujjait – három éve, Tokióban az ötödik helyen zárt.
A Dél-párizsi 4-es Arénában csütörtökön délután mintegy félház figyelte a hat asztal küzdelmeit, köztük a magyarok mérkőzését, a lelátón egy piros-fehér-zöld zászlót is lehetett látni. A magyar és a kínai kettős szoros, változatos csatát vívott egymással, amely döntő szettel végződött, ez az ázsiaiaknak sikerült jobban, így Szvitacsék számára az első forduló egyben a végállomást is jelentette.
Egyesben még mindkét játékos érdekelt lesz a folytatásban.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Az U18-as magyar válogatott nyerte a szlovákiai Bobrov városában rendezett Olimpiai Reménységek Versenyét a hétvégén.
A Szlovákiában megrendezett viadalon a GYAC versenyzője, Keresztes Dóra )balra) is a csapat tagja volt. A 64 kg-os súlycsoportban a győri súlyemelő öt érvényes fogással és 146 kg-os összetett eredménnyel járult hozzá a sikerhez.
A fiatal versenyző szeptembertől a 12. évfolyamot kezdi a győri Kazinczy-gimnáziumban.
A kanadai St. Catharines-ben az U23-világbajnokságon a hetedik helyen zárt a férfi könnyűsúlyú kétpárevezős csapat.
A Szőllősi Balázs és Szigeti Ferenc (előbbi Győri Atlétikai Club, utóbbi Csepel Evezős Klub) alkotta egység – mely a reményfutamból kvalifikálta magát a B döntőbe – végig magabiztosan versenyezett, és rajt-cél győzelmet aratott a guatemalai és a hongkongi csapat előtt. Összesítésben ezzel a hetedik helyet szerezte meg az egység.
Szöllősi Balázs edzője dr. Alföldi Zoltán, aki a GYAC evezősszakosztályának vezetőedzője.
A Győri Atlétikai Club és az Angels Vívó Sportegyesület együttműködésének köszönhetően szeptembertől új lehetőségek nyílnak a győri vívóéletben. Nagy lépés a a győri vívásban, hogy állandó helyet kaptak az Olimpiai Sportparkban, ahol 15 fixen telepített vívópáston készülnek majd a sportolók.
A szakosztály mindig szívesen fogadja az érdeklődőket, ráadásul azáltal, hogy otthonra találta vívás, újra lehetőség nyílik a paravívók oktatására, és sokkal könnyebbé válik a munka, hiszen az edzésekből nem megy el az idő a terem ki-be rendezésével.
Az Olimpiai Sportparkban talált új otthonra a győri vívás.Fotó: Csapó Balázs„Az alapelvünk nem változott, mindenkit szeretettel várunk, nemcsak azokat, akik versenyszerűen űznék a sportágat, hanem azt is, aki csak kedvtelésből jönne le hozzánk” – kezdte az Angels Vívó Egyesület alapítója, Bozi István, aki kiemelte: nagyszerű kapcsolatot alakítottak ki a Győri Atlétikai Clubbal.
„Úgy érzem, a kölcsönös együttműködés mindkét fél számára előnyökkel jár” – vélekedett a klubvezető.
A GYAC-ban a szakosztályvezetői feladatokat Mohai-Honvári Réka látja el, aki elmondta: jelenleg öt edzővel dolgoznak, párbajtőrt és kardot oktatnak több csoportban.
„Mondhatjuk, hogy a bázis az OSP-ben lett, emellett azonban az Angels működteti tovább vidéki csoportjait további két edző segítségével. Nem az a célunk, hogy mindenkiből versenyzőt faragjunk, hanem az, hogy mindenki érezze jól magát, szívesen jöjjön. Nagyjából nyolc-kilenc éves korban célszerű elkezdeni a vívást, de azt nem árt hangsúlyozni, hogy az alapok elsajátítása általában fél év, tehát senki ne arra számítson, hogy lejön, és egy-két hét után már ellenféllel vív. Azt is szeretném leszögezni, hogy mivel tudjuk, hogy az alaplépések elsajátítása nem a legizgalmasabb része a vívásnak, igyekszünk olyan játékos, izgalmas formában tanítani ezeket, hogy örömmel jöjjenek a gyerekek. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez nagyon jól működik. Siettetni semmit nem szabad, nyilván előfordult már olyan, hogy valaki három-négy hónap alatt fejlődött annyit, hogy már pástra állhatott, de nem ez a gyakori. A legfontosabb, hogy mindenkinek a saját szintjéhez legyen igazítva a munka, és azt úgy végezze, hogy örömét lelje benne. Az edzőkkel folyamatosan ezen dolgozunk. Nagy hangsúlyt fektetünk az erőnlétre is, illetve a jövőben kiemelten szeretnénk foglalkozni a mentális felkészüléssel is, hiszen a vívás – talán nem túlzás – nyolcvan százalékban fejben dől el” – mondta a szakosztályvezető.
Vívás két fegyvernembenJelenleg a két fegyvernemben szinte minden korosztályban van versenyzője vagy szabadidős vívója a szakosztálynak.
„Van kapcsolat a Széchenyi István Egyetemmel, bízunk benne, hogy ezzel sikerül esetleg a tehetségesebb versenyzőket megtartani. A lényeg, hogy bárki, aki eljön hozzánk kortól függetlenül, megtalálja a számításait, és valódi közösséghez tartozzon, ahol öröm vívni” – tette hozzá Bozi István, míg Mohai-Honvári Réka azt emelte ki: a régióban és a határon túlra is szeretnének nyitni.
„Az elmúlt években volt példa az együttműködésre az eisenstadti vívókkal, és van érdeklődés máshonnan is. A megyében rajtunk kívül nem sok helyen van vívás, Sopronban, Pannonhalmán és Kapuváron. Bízunk benne, hogy az új, állandó helyen bővül a taglétszámunk, és a távlati tervek között közös edzőtáborozások, esetleg versenyek is szerepelnek” – fogalmazott a szakosztályvezető.
A terem hivatalos átadója szeptember 28-án lesz, az elképzelések szerint a jeles alkalomból olimpikon vívókat szeretne vendégül látni a teremben a GYAC vívószakosztálya.
Forrás: kisalfold.hu (szöveg: Szabó Gábor, fotó: Csapó Balázs)
Nyolc magyar egység – közte a GYAC-os Szöllősi Balázsé – vesz részt a kanadai St. Catharines-ben vasárnap rajtoló evezős világbajnokságon, amelyen csak az olimpia programjában nem szereplő számokban rendeznek versenyeket. A regatta egyben az U23-as és U19-es korosztály vb-je is lesz.
A magyar szövetség tájékoztatása szerint a felnőtteknél könnyűsúlyú egypárban Bene Dorottya lesz érdekelt, míg az U23-asoknál a Koncsik Dominik, Ujhelyi Mihály duó kétpárban, a Szöllősi Balázs (a képen balra), Szigeti Ferenc kettős pedig könnyűsúlyú kétpárban áll rajthoz.
Az U19-eseknél Rádai Bianka és Mózes Márk egypárban, Demkó Janka és Nagy Zsófia kétpárban, Szente Dóra Rebeka és Bagdács Szonja pedig a kormányos nélküli ketteseknél méreti meg magát. Emellett férfi négypárban is lesz magyar egység, a Rigó Barnabás, Kup Barnabás, Hajdú András, Hajdú Márton alkotta kvartett.
A vb vasárnap a felnőtt és az U23-as korosztály előfutamaival kezdődik, majd szerdán a legfiatalabbak is bekapcsolódnak a küzdelmekbe. Az A döntőket jövő hétvégén rendezik.
Szöllősi futama vasárnap magyar idő szerint 21.17 órakor kezdődik, és élőben itt követhető: www.worldrowing.com.
A repülőtérről egyenesen a győri Olimpiai Sportpark tornacsarnokába vezetett az útja kedden délután a Győri AC két olimpikon tornászának, Bácskay Csengének és Mészáros Krisztofernek. A két sportoló remekül helytállt a párizsi olimpián, hiszen előbb ugrásban 11., utóbbi egyéni összetettben 9. helyen végzett.
A két sportolót, valamint edzőjüket – Bácskayé Draskóczi Imre, Mészárosé Szűcs Róbert – Borkai Zsolt, a Győri AC elnöke és Kiss Dániel klubigazgató köszöntötte. A fogadáson a klub tornászai is jelen voltak, a legkisebbektől az idősebbekig mindenki tapssal köszöntötte a csarnokba belépő sportembereket.
A tornászként olimpiai bajnok klubelnök dicsérte a két sportolót, kiemelve azt, hogy Bácskay Csenge kevéssel az olimpia előtt megsérült, de így is összeszorított foggal küzdve csinálta meg a gyakorlatát, amivel remek eredményt ért el.
Mészáros Krisztoferrel kapcsolatban azt emelte ki, hogy egyéniben régen szerepelt ilyen sikeresen magyar tornász, és bár a szerenkénti döntőkbe nem sikerült bekerülnie, így is büszke lehet magára.
A klubvezetők a sportolók és az edzők mellett a szülőket is köszöntötték, hiszen mint elhangzott, a család támogatása nélkül nem lehet sikeres egy versenyző sem.
Bácskay Csenge úgy fogalmazott: „Hatalmas élmény volt az olimpia, és bár a sérülése egy héttel a kezdés előtt nem jött jól, egy ilyen eseményre mindenki összeszedi magát, és félreteszi a fájdalmat. Összességében nagyon boldog vagyok, hogy ott lehettem, és hogy ilyen jól szerepeltem. A fiatal tornászoknak üzenem: soha ne adják fel, a befektetett munkának mindig meglesz az eredménye.
Mészáros Krisztofer arról beszélt, hogy az olimpia egyetlen más versenyhez sem hasonlítható.
„Többen mondták előtte, hogy ez a viadal teljesen más lesz annál is, amit előre elképzelek. És valóban így volt, ezt megélni kell. Olyan hangulat volt a tornaversenyeken is, ami semmihez sem hasonlítható. Azt gondolom, elégedett lehetek a teljesítményemmel, és üzenetként annyit adnék át nektek, gyerekeknek, hogy a negatív gondolatokat zárjátok ki, mindig arra koncentráljatok, hogy meg tudjátok csinálni a gyakorlatot, mert ez sokat segít” – fogalmazott a győri nevelésű tornász.
Edzője, Szűcs Róbert, akivel 15 éve dolgozik együtt, azt mondta: „Nagyon örülök, hogy ezúttal a döntőben mutatott jobb teljesítményt Krisztofer, eddig jobbára a selejtező sikerült neki jobban. Most fordítva történt. Ebből kell tovább építkezni.”
A rövid fogadást követően a két sportolóval közös fotók készültek és autogramokat is lehetett begyűjteni tőlük.
Forrás: kisalfold.hu
Fotó: Molcsányi Máté (Kisalföld)
Bácskay Csenge rendhagyó olimpiát zárt. A Győri AC tornásza a legjobb lett a hazai női indulók között, hiszen ugrásban a 11. lett.
„Nem volt könnyű a mögöttem lévő időszak, hiszen az olimpia előtt részleges bokaszalag-szakadásom lett. Nagyon sok támogatást és biztatást kaptam. Az edzőmmel, Draskóczy Imrével sokat beszélgettünk, hogy hogy lehet felépíteni így az olimpiát, és megcsináltuk” – mondta Bácskay Csenge, aki bombahírrel is szolgált.
„A sors úgy hozta, hogy Nebraska után a Georgiai Egyetemen folytatom a tanulmányaimat, ahol Simone Biles edzőjével is együtt dolgozom, aki nem más, mint Cecile Canqueteau-Landi. Ezért is volt érdekes az, hogy például a párizsi finálé előtt, mint tartalék, nekem is be kellett melegítenem, és együtt nyújtottunk az immár hétszeres olimpiai bajnokkal, akivel váltottunk is pár szót” – nyilatkozta Bácskay Csenge.
A magyar tornász elmondta, a magyar válogatott rendelkezésére áll továbbra is, és az egyetemi versenyeken is hajt a sikerekre, de fél szemmel már Los Angelesre koncentrál.
„Párizsban olyan sok pozitív dolog történt velem a nehézségek ellenére, hogy meg is fogalmaztam magamban: a cél, hogy négy év múlva is ott legyek az ötkarikás játékokon.
Öt érmet szereztek a GYAC atlétái az U20-as és U23-as országos bajnokságon, melyet Szolnokon rendeztek meg.
Magabiztosan, egyéni csúccsal szerezte meg a bajnoki címet Böndör Márton rúdugrásban, majd a 4x100 méteres váltóban Makovinyi Attila, Marx Bence és Zsolnai Balázs oldalán még egy bronzérmet is nyert.
További három, harmadik helyezést elérő versenyzőink:
Sérülése után fokozatosan tér vissza Kapuy Júlia, aki hármasugrásban állhatott fel a dobogó harmadik fokára.
Bronzérmes lett Radics Luca Róza 400 méteres gátfutásban, valamint a férfi 4x400 méteres váltó is Marx Balázs-Marx Bence-Marx Bálint-Makovinyi Attila összeállításban.
1. Böndör Márton rúdugrás 541 PB
3. Makovinyi Attila-Zsolnai Balázs- Marx Bence- Böndör Márton 4x100m 43,82
3. Marx Bence-Marx Balázs-Marx Bálint-Makovinyi Attila 4x400m 3:47,07
4. Zsolnai Balázs 100m 11,24 PB
5. Horváth Márk diszkoszvetés 41,51 PB
6. Marx Bence 400m gát 56,10 PB
6. Borbás Petra Emma 200m 26,50 PB
7. Borbás Petra Emma 100m 13,14
7. Marx Balázs 5000m 15:32,57
8. Marx Bence 400m 50,90
8. Makovinyi Attila 1500m 4:07,53
3. Kapuy Júlia hármasugrás 11,61
3. Radics Luca Róza 400m gát 1:07,74
5. Tölgyes Zalán 100m 11,18
5. Kapuy Júlia távolugrás 5,24
6.hely Simon Péter 400m 50,49
6. Simon Péter 200m 22,28
7. Alexovics Dániel 200m 22,39
7. Magyari Flóra 1500m 5:01,38 SB
8. Tölgyes Zalán 200m 22,42
Válogatott utánpótlás atlétáink sikeres versenyen vannak túl. Zemen Zalán élete első Európa-bajnokságán remekül szerepelt, Böndör Márton pedig dobogós az U23-as válogatott viadalon.
Zemen Zalán, a Győri AC kiváló gátfutója az U18-as korosztály kontinensviadalán a szlovákiai Besztercebányán rendezett U18-as Európa-bajnokságon az előfutamból helyezéssel jutott tovább, az elődöntőben erős mezőnyben a futam 8. helyezettje lett 110 méteres gátfutásban, ami összesítésben a 23. helyre volt elég.
Július 20-án a Krakkóban rendezett 4 nemzet válogatott viadalán (Lengyelország, Csehország, Ukrajna, Magyarország) Böndör Márton erős mezőnyben 525 centiméteres eredménnyel harmadik helyen végzett rúdugrásban.
Mészáros Krisztofer nagyot versenyzett Párizsban. Az olimpia egyéni összetett fináléjában 9. lett. Ennél jobb magyar eredményt (egyéni összetettben) utoljára Guczoghy György 1988-ban ért el Szöulban, amikor 8. lett. A Győri AC Eb-érmes kiválósága Párizsban egyben beállította Csollány Szilveszter (1992) és dr. Magyar Zoltán (1976, 1980) korábbi eredményét egyéni összetettben.
Mészáros a gyűrűn bemutatott gyakorlatára 13,400 pontot kapott. Ugráshoz harmadiknak szólították, és 14,400 ponttal zárt. Korláton is odatette magát (14,300), így félidőben 6. helyen állt. Következett egy jó nyújtógyakorlat (13,766), érdekesség, hogy a versenynek ebben a fázisában a végső győzelemre is esélyesnek tartott japán Daiki Hashimotót is megelőzte. A lendület kitartott a talajon is (13,933), lovon pedig egy újabb 14-gyel kezdődő pontszámmal zárt (14,100). Mészáros Krisztofer 83,899-es összpontszámmal fejezte be a finálét.
Mészáros Krisztofer: – Nagyon boldog vagyok, tényleg minden gyakorlatomat meg tudtam csinálni. Bíztam benne, hogy előrébb tudok lépni, abban is reménykedtem, hogy összejöhet a hatodik hely. Iszonyatos erős mezőny jött össze, amivel Eb-t lehetett nyerni, az itt csak a 8. pozícióra volt elég. Tényleg nagyon büszke vagyok erre az eredményre, és nem elérhetetlen, hogy 2028-ban felérjünk a dobogóra. Addig még van idő, nagyobb gyakorlatokat tudok összeállítani, lesz rengeteg Eb és vb, ahol bizonyíthatok, és még jobban meg fogják ismerni a nevemet. Tulajdonképpen végig nagyon nyugodt voltam a döntő alatt, rengeteget készültünk erre a sportpszichológusommal, úgy gondolom, kifejezetten hatékony munkát tudunk együtt végezni. Egyébként belülről is ezt a nyugodtságot érzem – nemcsak kívülről látszik –, nem érzem a nyomást, a tömeget, jól tudok mindent kezelni. A verseny alatt végig figyeltem, hogy állok, azt tudtam, hogy a gyűrűm nem olyan erős, de az ugrásom már jó, és hogy a végén jön a két legerősebb szerem, azzal is tisztában voltam, amikor a hatodik voltam. Az utolsó szernél is tudtam, hogy állok, ugye mindig elmondom, hogy hívő ember vagyok, és mindent az Úrra bíztam. A ló előtt a kezemben is éreztem, hogy savasodom, és nem biztos, hogy menni fog a leugrás, de ezt is ki tudtam zárni. És olyan jól végigment ez a gyakorlat, én sem értem, hogyan, el sem fáradtam benne. Nagyon-nagyon örülök.
Szűcs Róbert, Mészáros Krisztofer edzője: – Nem volt rontása. Magabiztos, érett gyakorlatokat láthattunk Krisztofertől. Azt korábban is lenyilatkoztam, hogyha nem ront, akkor előbbre léphet. Talajon volt egy kis tartalék, ami bent maradt, de nagyon örülünk ennek is. Rengeteg gratulációt kapunk. Krisztofer ezzel letette a névjegyét egy nagyon erős fináléban, és biztos vagyok benne, hogy az előttünk álló időszakban sokat léphet előre.
Kovács István, a férfiak szövetségi kapitánya: – Arra számítottam, hogy a legjobb tizenkettőben végezhet, de minden várakozásomat felülmúlta. Remek adottságokkal rendelkezik, jó háttere van. Nagyon büszke vagyok rá. Az egyéni összetettben hat szeren kell jól teljesíteni, hiszen folyamatos koncentrációra van szükség. Fiatal tornászról van szó, így minimum van még két ciklusa, és a legjobbak közé kerülhet az előttünk álló években.
Dr. Magyar Zoltán, MATSZ-elnök: – Fantasztikus Krisztofer, a szívem szakad meg, hogy nem jutott eggyel előbbre, amúgy előre aláírtuk volna a tizedik helyet is. Végig kiegyensúlyozottan, minimális hibával versenyzett, sokkal jobb volt, mint a selejtezőben. Valóban ezzel a kilencedik pozícióval beállította azt a helyezést, amit jómagam egyéni összetettben elértem a montreáli és a moszkvai olimpián. Azt mondom, hogy az övé jelenleg egy érett tornász fél útja. Véleményem szerint nagyon nagy világklasszis lesz, amilyen nevekkel szerepel most is, az hihetetlen, nagyon számítunk rá a jövőben. Neki még van két olimpiája, folyamatosan juthat felfelé, a tehetsége, a kitartása, a szorgalma tényleg példaértékű, és ha a többiek ezt így átveszik tőle, akkor csapattal megyünk a következő ötkarikás játékokra. Még egyszer mondom, egy hatalmas klasszis, nagyon kell vigyáznunk rá és segítenünk mindenben.
Altorjai Sándor MATSZ-főtitkár: – A hat szeren tövig rágtam a körmöm, ismerem a gyakorlatait. A talajon tud hét tizeddel erősebb gyakorlatot, de ne legyünk telhetetlenek. Ez így remek teljesítmény! Mészáros Krisztofer a következő olimpiai ciklusban még előbbre léphet, sok szép eredménnyel örvendeztetheti meg a szurkolókat. Mindig a száz százalékra törekszik, úgy gondolom, hogy ami most benne volt, azt mind ki tudta hozni magából. Nagyon örülünk az eredményének.
Korábban Bácskay Csenge, aki kisebb lábsérüléssel bajlódott az utóbbi időben, ugrásban az előkelő 12. helyet szerezte meg a Bercy Arénában. Mindkét ugrása nagyon szépen kivitelezett volt. Az elsőre 13,900, a másodikra pedig 13,633 pontot kapott, így 13,766 ponttal zárt a top 12-ben.
Zemen Zalán (képünkön) 23. helyen végzett az U18 korosztály kontinensviadalán.
Élete első Európa-bajnokságán remekül szerepelt a Győri AC kiváló gátfutója, aki az előfutamból helyezéssel jutott tovább. Az elődöntőben erős mezőnyben a futam 8. helyezettje lett 110 méteres gátfutásban, ami összesítésben a 23. helyre volt elég.
Zalán edzője Farkas Roland, erőnléti edzője, Nyíri László.
A Krakkóban rendezett U23-as korosztály számára kiírt 4 nemzet válogatott viadalán (Lengyelország, Csehország, Ukrajna, Magyarország) Böndör Márton rúdugrásban az erős mezőnyben 525 centiméteres eredménnyel harmadik helyen végzett.
Edzője Böndör Dániel.
Barcsai Sophie, a GYAC asztalitenisz szakosztályának játékosa a Svédországban rendezett Európa-bajnokságon korosztályában a serdülő leány párosban Dohóczki Nórával bronzérmet nyert.
A válogatott serdülő lány párosa, Barcsai Sophie (GYAC)–Dohóczki Nóra (Budaörsi SC) a negyeddöntőben a Zhao, Lam francia duót győzte le 3:2-re nagyon nehéz mérkőzésen. A fiatalok vasárnap délelőtt léptek asztalhoz a döntőbe jutásért, méghozzá elsőként, amely az osztrák Nina Skerbinz, Elina Fuchs egységgel találkozott. Az ötjátszmás csatából végül az ellenfél jött ki, a döntő szettet 11:9-re behúzva.
Az osztrákok később a finálét is megnyerték.A lányok végig magabiztosan játszottak és a mérkőzések alapján jogosan álltak fel a dobogóra.
A hétvégén rendezték a szegedi Maty-éren az evezősök országos bajnokságát. A Győri Atlétikai Club Evezős szakosztálya 130 versenyzővel vett részt a rendezvényen.
Nem fogadta az időjárás a kegyeibe a sportolókat. A közel 40 fokos hőség nagyon megviselte őket. Az edzők vállát most is nagy teher nyomta. A tét nem volt kicsi, hiszen eddig zsinórban 10-szer nyerte meg a klub az év evezős klubja címet.
Az első nap után az örök rivális Csepel csapata komoly előnyre tett szert. A második nap után faragtak a hátrányukból a GYAC-osok. Jött a harmadik nap, amely után ugyan kis előnnyel, de megelőzték a csepelieket a győriek.
Az izgalom fokozódott, hiszen a zárónapon fej fej mellett haladt a két csapat. A nap végén viszont 30 pont különbséggel a győriek örülhettek jobban.
Az egyesület vezetése rövid értékelésében gratulált a 28 megszerzett bajnoki arany-, a 28 ezüst- és a 24 bronzéremnek. Két sportoló külön dicséretben is részesült: Tarlós Dóra és Tumpek Flóra háromszor állt fel a képzeletbeli dobogó legfelső fokára.
A verseny záróünnepségén Cseh Ottó, a Magyar Evezős Szövetség elnöke adta át Papp Oszkár szakosztályvezetőnek az év evezős klubjának járó serleget. Az év edzője dr. Alföldi Zoltán, a GYAC vezetőedzője lett.
A sportolókat dr Alföldi Zoltán vezetőedző irányítása mellett Lakó Szandra, Nagy Gábor, Krenák Mihály és Lacsik Péter edző készítette fel.
ARANYÉRMESEK
1. Férfi tanuló 14 éves kétpár: Papp Csongor, Kovács Kolos
2. Férfi tanuló 11 éves egypár: Tóth Sebestyén
3. Férfi tanuló 11 éves egypár: Dancsecs Ármin
4. Férfi tanuló 12 éves egypár: Kalu Bence
5. Férfi tanuló 14 éves egypár: Papp Csongor
6. Férfi tanuló 14 éves kormányos négypár: Papp Csongor, Kovács Kolos, Kispál András, Tolnai Levente kormányos: Jakabovits Dániel
7. Mix tanuló 11-13 éves kormányos négypár: Korda Heléna, Komáromy Laura, Poleczki Márk, Hatos József kormányos: Dancsecs Ármin
8. Női serdülő nyolcas: Tarlós Dóra, Tumpek Flóra, Mózes Mira, Kovács Adél, Kovács Csilla, Németh Lea, Szabó Árnika, Varga Kata kormányos: Jakabovits Dániel
9. Női serdülő kettes: Tarlós Dóra, Tumpek Flóra
10. Női serdülő kormányos négyes: Tarlós Dóra, Tumpek Flóra, Mózes Mira, Kovács Adél kormányos: Jakabovits Dániel
11. Női felnőtt könnyűsúlyú kettes: Fehérvári Eszter, Holpert Eszter
12. Női U23 könnyűsúlyú egypár: Fehérvári Eszter
13. Férfi ifjúsági négyes: Makai Samu, Tóth Bertold, Boros Áron, Pető Ágoston
14. Férfi felnőtt könnyűsúlyú kettes: Gasztonyi Péter László, Szabó Bence
15. Férfi felnőtt könnyűsúlyú négyes: Gasztonyi Péter László, Szabó Bence, Szőllősi Balázs, Szigeti Roland
16. Férfi masters négypár (D kategória): Lacsik Péter, Fazekas Tamás, Füzi Péter, Baki András
17. Férfi masters négyes (D kategória): Lacsik Péter, Fazekas Tamás, Füzi Péter, Baki András
18. Férfi masters kétpár (D kategória): Lacsik Péter, Fazekas Tamás
19. Mix masters kétpár (0 kategória): Ott Anna, Tóth Rómeó
20. Mix masters kétpár (D kategória): Füzi Péter, Vinczéné Borbély Zsuzsanna
21. Férfi masters nyolcas (0 kategória): Holpert András, Csiszár András, Kaczur Márton, Bakó Simon, Németh Bálint, Tóth Rómeó, Jáni Kornél, Józsa Márton kormányos: Oláh Máté
22. Férfi masters nyolcas (B kategória): Lovass Márk, Porubszky Norbert, Krenák Mihály, ifj.Lacsik Péter, Füzi Péter, Baki András, Fazekas Tamás, id. Lacsik Péter kormányos: Csiza-Pák Luca
23. Mix szabadidős kétpár: Krupánszky Lilla, Vámosi Dániel
24. Férfi szabadidős egypár: Vámosi Dániel
25. Női szabadidős egypár: Ott Anna
26. Férfi utánpótlás PR3 látássérült kétpár: Jankoff Attila Dávid segítője: Bohács Bianka
27. Férfi PR1 egypár: Pető Zsolt
28. Férfi PR2 egypár: Várszegi Pál István
EZÜSTÉRMESEK
1. Női masters egypár (0 kategória): Ott Anna
2. Mix masters nyolcas (D kategória): Kokas László, Lacsik Péter, Fazekas Tamás, Pénzes Csaba, Biró-Lakó Szandra, Klausz Orsolya, Vinczéné Borbély Zsuzsanna, Fodor Beatrix kormányos: Jakabovits Dániel
3. Férfi masters kettes (D kategória): Lacsik Péter, Fazekas Tamás
4. Női masters kétpár (D kategória): Klausz Orsolya, Vinczéné Borbély Zsuzsanna
5. Férfi ifjúsági kettes: Makai Samu, Tóth Bertold
6. Férfi felnőtt könnyűsúlyú négypár: Gasztonyi Péter László, Szabó Bence, Szőllősi Balázs, Szigeti Roland
7. Férfi felnőtt könnyűsúlyú kétpár: Szőllősi Balázs, Gasztonyi Péter László
8. Női U23 könnyűsúlyú egypár: Holpert Eszter
9. Női felnőtt négyes: Bencsics Hella, Fehérvári Eszter, Angyal Zsófia, Füzi Boglárka
10. Mix tanuló 11-13 éves kormányos négypár: Darnói Zorka, Poleczki Laura, Kalu Bence, Tóth Bendegúz kormányos: Tóth Sebestyén
11. Férfi tanuló 12 éves kétpár: Tóth Sebestyén, Dancsecs Ármin
12. Férfi tanuló 13 éves egypár: Tóth Bendegúz
13. Férfi tanuló 13 éves egypár: Poleczki Márk
14. Férfi tanuló 13 éves egypár: Galambos Gábor András
15. Férfi tanuló 14 éves egypár: Kovács Kolos
16. Női tanuló 13 éves egypár: Korda Heléna
17. Mix tanuló 14 éves kormányos négypár: Papp Csongor, Kovács Kolos, Zadravecz Julianna, Bohács Bianka kormányos: Jakabovits Dániel
18. Női tanuló 12 éves egypár: Barro Valentina
19. Férfi serdülő nyolcas: Varga Benedek, Miklós Máté, Fazekas Mátyás, Korda Noel, Horváth Áron, Szabó Dávid, Lőrincz Márk, Szabó Marcell kormányos: Jakabovits Dániel
20. Férfi serdülő kétpár: Miklós Máté, Varga Benedek
21. Férfi ifjúsági nyolcas: Boros Áron, Makai Samu, Tóth Bertold, Pető Ágoston, Barabás Márk, Fazekas Mátyás, Szabó Dávid, Korda Noel kormányos: Csiza-Pák Luca
22. Női serdülő kettes: Mózes Mira, Kovács Adél
23. Női ifjúsági négypár: Tarlós Dóra, Tumpek Flóra, Sovány Blanka, Mózes Mira
24. Női masters egypár (D kategória): Vinczéné Borbély Zsuzsanna
25. Férfi masters egypár (0 kategória): Tóth Rómeó
26. Női felnőtt PR3 LTA ID kétpár: Csiza Ágnes segítője: Zadravecz Julianna
27. Férfi felnőtt PR3 látássérült kétpár: Fóris Norbert segítője: Jakubik Levente
28. Férfi PR1 egypár: Farkas Attila
BRONZÉRMESEK
1. Női ifjúsági nyolcas: Tarlós Dóra, Tumpek Flóra, Mózes Mira, Kovács Adél, Kovács Csilla, Németh Lea, Szabó Árnika, Sovány Blanka kormányos: Jakabovits Dániel
2. Női serdülő kormányos négyes: Kovács Csilla, Németh Lea, Szabó Árnika, Varga Kata kormányos: Tóth Sebestyén
3. Női masters négypár (B kategória): Ott Anna, Klausz Orsolya, Sáhó Eszter, Csákvári Eszter
4. Női masters egypár (0 kategória): Füzi Zsófia
5. Női masters egypár (D kategória): Klausz Orsolya
6. Női masters kétpár (A kategória): Gagyi Barbara, Biró-Lakó Szandra
7. Mix masters négypár (C kategória): Klausz Orsolya, Vinczéné Borbély Zsuzsanna, Füzi Péter, Baki András
8. Mix szabadidős kétpár: Varga Veronika, Zsupanek Vilmos
9. Férfi szabadidős kétpár: Jakubik Levente, Gősi András
10. Férfi szabadidőd négypár: Jakubik Levente, Bella Nimród, Gősi András, Dubi Gergő
11. Női U23 egypár: Bencsics Hella
12. Női felnőtt kettes: Bencsics Hella, Füzi Boglárka
13. Női felnőtt nyolcas: Bencsics Hella, Füzi Boglárka, Fehérvári Eszter, Holpert Eszter, Füzi Zsófia, Sovány Blanka, Romsics Lili, Angyal Zsófia kormányos: Csiza-Pák Luca
14. Női felnőtt könnyűsúlyú egypár: Holpert Eszter
15. Férfi felnőtt nyolcas: Boros Áron, Glázer Márió, Csizmadia Ádám, Szabó Bence, Pintér Dániel József, Gasztonyi Barnabás, Shah Amir, Tóth Bertold kormányos: Csiza-Pák Luca
16. Férfi ifjúsági négypár: Boros Áron, Pető Ágoston, Tóth Bertold, Barabás Márk
17. Férfi felnőtt négyes: Révész Péter, Shah Amir, Gasztonyi Barnabás, Tóth Dániel
18. Férfi felnőtt négypár: Szigeti Roland, Pető Benedek, Csizmadia Ádám, dr.Papp Gergely Márton
19. Férfi tanuló 13 éves egypár: Hatos József
20. Női tanuló 13 éves egypár: Komáromy Laura
21. Női tanuló kormányos négypár: Zadravecz Julianna, Bohács Bianka, Komáromy Laura, Korda Heléna kormányos: Jakabovits Dániel
22. Férfi serdülő kormányos négyes: Miklós Máté, Varga Benedek, Fazekas Mátyás, Szabó Dávid kormányos: Jakabovits Dániel
23. Férfi utánpótlás PR3 LTA ID kétpár: Érsek-Oross Máté segítője: Miklós Máté
24. Férfi felnőtt PR3 LTA ID kétpár: Vincze Dávid segítője: Korda Noel
4. HELYEZETTEK
1. Férfi felnőtt könnyűsúlyú kettes: Tóth Dániel, Glázer Márió
2. Női felnőtt kétpár: Fehérvári Eszter, Bencsics Hella
3. Női felnőtt könnyűsúlyú egypár: Ott Anna
4. Női serdülő négypár: Tarlós Dóra, Tumpek Flóra, Mózes Mira, Kovács Csilla
5. Női ifjúsági négyes: Kovács Csilla, Sovány Blanka, Németh Lea, Szabó Árnika
6. Férfi serdülő kettes: Korda Noel, Horváth Áron
7. Férfi serdülő kormányos négyes: Korda Noel, Horváth Áron, Szabó Marcell, Lőrincz Márk kormányos: Tóth Sebestyén
8. Férfi tanuló 13 éves egypár: Deák Ádám
9. Férfi tanuló 13 éves egypár: Szabó Bence
10. Női tanuló 13 éves egypár: Poleczki Laura
11. Férfi masters kétpár (C kategória): Füzi Péter, Baki András
12. Női masters kétpár (B kategória): Sáhó Eszter, Csákvári Eszter
5. HELYEZETTEK
1. Férfi serdülő négypár: Varga Benedek, Miklós Máté, Fazekas Mátyás, Korda Noel
2. Férfi serdülő egypár: Varga Benedek
3. Férfi ifjúsági négyes: Bőhm Botond, Szabó Dávid, Miklós Máté, Fazekas Mátyás
4. Női tanuló kétpár: Zadravecz Julianna, Bohács Bianka
5. Női serdülő négypár: Németh Lea, Szabó Árnika, Varga Kata, Kovács Adél
6. Női ifjúsági négypár: Németh Lea, Szabó Árnika, Kovács Csilla, Kovács Adél
7. Mix masters négypár (E kategória): Jániné Vass Andrea, Varga Veronika, Zsupanek Vilmos, Varga Tibor
8. Női szabadidős kétpár: Varga Veronika, Jániné Vass Andrea
9. Mix tanuló 14 éves kormányos négypár: Komáromy Laura, Korda Heléna, Tolnai Levente, Kispál András kormányos: Tóth Bendegúz
10. Férfi tanuló 13 éves egypár: Lázár Olivér
11. Férfi tanuló 13 éves egypár: Surányi Benedek Gábor
12. Férfi tanuló 13 éves egypár: Kalu Bence
13. Férfi felnőtt PR3 LTA ID kétpár: Bakó Marcell segítője: Ódor Márton
14. Férfi felnőtt kétpár: dr.Papp Gergely Márton, Szigeti Roland
6.HELYEZETTEK
1. Női ifjúsági egypár: Sovány Blanka
2. Női U23 egypár: Angyal Zsófia
3. Férfi U23 egypár: Pető Benedek
4. Női felnőtt kettes: Angyal Zsófia, Romsics Lili
5. Férfi felnőtt könnyűsúlyú négyes: Józsa Márton, Ódor Márton, Glázer Márió, Tóth Dániel
6. Férfi masters kétpár (0 kategória): Holpert András, Németh Bálint
7. Férfi masters egypár (C kategória): Baki András
8. Női tanuló 13 éves egypár: Darnói Zorka
9. Női tanuló 13 éves egypár: Barro Valentina
10. Férfi felnőtt PR3 LTA ID kétpár: Varga Gábor segítője: Zadravecz András
7. HELYEZETTEK
1. Mix masters négypár (C kategória): Pénzes Csaba, dr.Molnár Ákos, Sáhó Eszter, Csákvári Eszter
2. Férfi felnőtt könnyűsúlyú négypár: Józsa Márton, Ódor Márton, Glázer Márió, Tóth Dániel
3. Női tanuló 14 éves egypár: Bohács Bianka Fruzsina
A hétfői kiutazás után a férfi mezőnynek szerdán már pódiumedzése lesz az olimpián. A hivatalos párizsi megnyitót követően szombaton kezdődik a selejtező.
A Győri AC tornásza, Mészáros Krisztofer hat szeren versenyzik majd, és az 1. csoportban kezd, a korláton mutathatja be először a gyakorlatát. Mindez azt jelenti, hogy a selejtezője utáni tudósítást követően, csak késő este derül ki, milyen eredményeket ér el az Eb-érmes tornász. A férfi egyéni összetett döntőt július 31-én rendezik, ezután pedig három napra osztották el a szerenkénti döntőket (augusztus 3., 4. és 5.).
Kovács István szövetségi kapitány bizakodó Mészáros Krisztofer olimpiai szereplésével kapcsolatban.
„A cél, hogy megcsinálja a gyakorlatait, és ha ez sikerül, akkor titkon bízom abban, hogy szerdöntőbe kerülhet, és az egyéni összetett finálé is elérhető számára. Korábban volt egy sérülése, örömmel tapasztaltam, hogy ez már a múlté. Teljes erőbedobással tudott készülni az olimpiára” – mondta a szövetségi kapitány.
A selejtező egyben kvalifikáció az egyéni összetett és a szerenkénti finálékra is. Az egyéni összetett huszonnégyes fináléba nemzetenként maximum két versenyző juthat be, míg a szerenkénti döntőkre ugyanez érvényes a legjobb nyolc tornászt tekintve.
Július 22.: indulás, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, 10.05 óra.
Július 24.: férfi pódiumedzés, 11.00–22.30 ó.
Július 25.: női pódiumedzés, 9.30–22.50 ó.
Július 27.: férfi selejtező, 11.00–22.30 ó (magyar: 1. csoport, 11.00–13.30 ó).
Július 28.: női selejtező, 9.30–22.50 ó (magyar: 5. csoport, 21.10–22.50 ó).
Július 29.: 17.30–20.30 ó, férfi csapatdöntő.
Július 30.: 18.15–20.30 ó, női csapatdöntő.
Július 31.: 17.30–20.15 ó, férfi egyéni összetett döntő.
Augusztus 1.: 18.15–20.25 ó, női egyéni összetett döntő.
Augusztus 3.: 15.30–18.00 ó, szerenkénti döntők: férfi talaj, lólengés, női ugrás.
Augusztus 4.: 15.00–17.40 ó, szerenkénti döntők: férfi gyűrű, ugrás, női felemáskorlát.
Augusztus 5.: 11.45–15.15 ó, szerenkénti döntők: férfi korlát, nyújtó, női gerenda, talaj.
Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) megbízásából a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) a Debreceni Egyetemmel, a Miskolci Egyetemmel, valamint Debrecen és Miskolc városával közösen július 12. és 24. között Európai Egyetemi Játékokat (EUG) rendez.
Vida András a Győri Atlétikai Club dzsúdósa, aki a Széchenyi István Egyetem hallgatója, dobogóra állhatott a 66 kg-os súlycsoportban: András – aki már edzőként is dolgozik a szakosztályban – a 30 induló feletti mezőnyből nagyon szép versenyzéssel második helyezést ért el.
A két városban összesen 17 sportágat felvonultató multisport eseményre 40 ország, 400 egyeteméről több mint 5000 résztvevő érkezik.
Mészáros Krisztofer jó formában várja az olimpiát. A Győri AC Eb-érmes tornásza hat szeren versenyez majd Párizsban.
„Az edzések mellett rendszeresen vannak versenyszimulációk, amikor teljes gyakorlatokat csinálok. Úgy érzem, jól alakul a formám és a felkészülésem is. Egy-két gyakorlatom változott az Eb óta, lólengésben például betettünk egy plusz elemet, korláton szintén, így ott 6,1-ről, 6,4-re változott a kiinduló pontszámom. A nyújtó kiindulóját is feljebb vittük, 5,5-ről 5,7-re. Talajon maradt az Eb-érmes gyakorlatom.” – számolt be Mészáros, aki hozzátette: alig várja már a kiutazást.
„Életem első olimpiai szereplése lesz. Szinte azt érzem, hogy túl lassan telik az idő, már szeretnék ott lenni Párizsban, bemutatni a gyakorlatokat. Még soha nem versenyeztem ennyi ember előtt. A célom az, hogy 27-én a selejtezőben jó gyakorlatokat tudjak bemutatni, és nagyon jó lenne ott lenni az egyéni összetett, és a talaj döntőjében is.”
Szűcs Róbert kiemelte, egészséges várakozás tölti ki a mindennapjaikat.
„Jó érzés szembenézni a feladattal. Becsülettel végigcsináltuk az elmúlt olimpiai ciklust, és azt látom Krisztoferen, hogy most már az olimpiával kel és Párizzsal fekszik” – jegyezte meg Szűcs Róbert, Mészáros Krisztofer edzője, aki egyben a férfi tornászok vezetőedzője is.
Szomorú hírt közölt Papp Oszkár, a Győri Atlétikai Club evezős szakosztályának vezetője: hosszan tartó betegség után 84 éves korában elhunyt Pák Béla, a sportág legendás győri edzője.
Pák Béla versenyzőként kezdte pályafutását, majd edző, huszonöt évig pedig vezetőedző volt, irányításával az ország meghatározó egyesülete lett a győri. Olykor még a hatalommal is szembement, hogy a győri érdekeket érvényesítse.
Egy korábbi interjúban elmondta: 1955-ben kezdett el evezni, a bátyja vitte le a telepre, s ott ragadt. Egy év múlva már tagja volt az ifjúsági bajnokságot nyert nyolcasnak. Nem sokkal később összeállt egy olyan egység, mely tulajdonképpen csak azért maradt le a római olimpiáról, mert vidéki volt. Bátyjával, Gyulával, Fábián Györggyel és Prájczer Istvánnal alkotott négyesük, melyben Kovács István volt a kormányos, gyakorlatilag mindig verte azokat a hajókat, melyekből végül összeállították az olasz fővárosban rendezett ötkarikás játékokon indult egységet.
„Hiszem, hogy nemcsak döntősök, de talán még érmesek is lehettünk volna. Persze ezt már sosem tudjuk meg, éppen ezért a mai napig fájó emlék ez számomra" – mondta annak idején Pák Béla, aki szép lassan aztán az edzőség felé orientálódott.
Elvégezte a Testnevelési Főiskolát, előtte viszont már a semmiből felépítette a párevezős szakágat. Az eredményeknek köszönhetően Szániel János, a Rába ETO elnöke vezetőedzőnek nevezte ki, és évről évre fejlődve az ország első-második klubja lett a győri. Az ő nevéhez fűződik a tanmedence létrehozása, mely akkor nemzetközi szintű létesítmény volt, a keletnémetek is a csodájára jártak.
A sportvezetőt 2000-ben leváltottak a vezetőedzői posztról.
Erről így nyilatkozott anno: „Nehezen éltem meg, mert azt rótták fel hibámnak, hogy túl kemény vagyok, de én mindig is azt vallottam, hogy rend, fegyelem nélkül nem lehet eredményesen dolgozni, becsületes embereket nevelni. A cél pedig elsősorban ez volt. Az élet azért engem igazolt, a fiókomban őrzök számos levelet, melyekben volt tanítványaim írták le – akik ma már komoly beosztásban vannak –, ha én nem vagyok, nem lett volna belőlük az, akikké váltak" – mondta büszkén Pák Béla, aki később azért elnökségi tagként visszakerült a klubhoz.
Ez éppen a mostani szakosztályvezetőnek, Papp Oszkárnak köszönhető, aki sokáig fűzte Pák Bélát, hogy térjen vissza a győri evezéshez.
„Pák Béla nekem is edzőm volt, így mikor vezető lettem, az első dolgom volt, hogy visszacsaljam a csónakházba. Rengeteget köszönhetek neki, mert bár edzőként roppant szigorú volt, mostanáig pedig talán a legnagyobb kritikusom is, de felnéztem rá, az emberré válásomban az egyik legnagyobb szerepe neki volt a rá jellemző szigorával, nevelési stílusával. Amíg egészsége engedte, hetente egyszer lekerékpározott a vízi telepre, az utóbbi időszakban viszont már csak telefonon tartottuk a kapcsolatot. A győri evezés egyik legrangosabb díja évtizedek óta a Pák-Ász-kupa, melyet természetesen viszünk tovább, ezzel is megőrizve Béla bácsi emlékét” – mondta Papp Oszkár.
Forrás: kisalfold.hu
2017 óta ötödik magyar bajnoki címüket ünnepelhették a győri Somogyi Elektronic-GYAC teniszezői a hétvégén. Az aranyérem értékét növeli, hogy a párizsi olimpiára készülő Marozsán Fábián játéka nélkül állhattak a dobogó legfelső fokára a csapat tagjai.
Az első bajnoki címét hét éve ünneplő, majd 2020 és 2022 között mesterhármast elérő kisalföldi együttes mind a csoportkör során, mind az elődöntőben és a fináléban is már az egyes mérkőzések után döntésre vitte a találkozók sorsát.
A mostani dominancia némileg talán meglepetéssel ér fel, hisz hazánk legjobb férfi teniszezője, Marozsán Fábián ugyan edzett csapattársaival, ám a hamburgi ATP-verseny és a közelgő párizsi olimpia miatt tétmeccsen ezúttal nem lépett pályára a szuperligában.
Az ellenfelek között az MTK-t erősítette a világranglistán top 200-ban jegyzett Piros Zsombor és a Davis Kupa-kerettag Madarász Gergely is. Így az elődöntőben az 1-es pályán összejött a Piros-Valkusz párharc, ahol két olyan teniszező csapott össze, akik ATP-tornákon is több alkalommal főtáblán játszhattak már.
„Máté év elején Ausztráliában a legjobb 128 teniszező között szerepelt Grand Slam-torna főtábláján, ám utána megsérült és hónapokon át tartott a rehabilitációja. Ez megsínylette a világranglistás helyezését, jelentősen visszaesett, de most már újra tud edzeni és hamarosan versenyeken is indul. Remek erőfelmérő volt számára a szombati szuperligás meccs Piros Zsombor ellen, ahol végül döntő játszma rövidítésében pár pont döntött Máté javára” – mondta Somogyi Zsolt, a győri szuperligás csapat kapitánya, Valkusz Máté menedzsere.
Az MTK ellen végül 4-1-re győzött a győri csapat – az egyénik után a párosokat le sem kellett játszani –, a találkozó másik kisalföldi hőse Bíró André volt, aki a legtehetségesebbnek tartott magyar fiatal teniszező, Kincses Kolos ellen diadalmaskodott 6:3, 6:1-re. A vártnál jóval simább győzelemmel André visszavágott Kincses Kolosnak a tavalyi döntőben elszenvedett vereségért.
A fináléban a Kőszeg együttese várt a Somogyi Elektronic-GYAC teniszezőire. A remek játékosokkal erősített vasi gárda ellen hengerelt a győri csapat. Az öt egyes mérkőzésből úgy nyerte az összeset Valkusz Máté, Velcz Zsombor, Makk Péter, Bíró André és a pozsonyi vendégjátékos, Maruscak Matej, hogy játszmát sem vesztettek.
„Fábi nélkül is minimum célként tűztük magunk elé, hogy döntőbe jussunk, ahol ezúttal minden sikerült. Nagy öröm számunkra, hogy a tavalyi ezüstérem után ismét magyar bajnoki címet nyertünk és továbbra is csapatunkat alkotja a hazai éljátékosok jelentős része” – zárta szavait Somogyi Zsolt.
A képen Bíró André. Fotó: Magyar Tenisz Szövetség
Forrás: kisalfold.hu
Kihirdette az U18-as Európa-bajnokságra utazó keretét a Magyar Atlétikai Szövetség. A július 18. és 21. között a szlovákiai Besztercebányán rendezendő eseményen a Győri AC magyar bajnok 110 méteres gátfutója is szerepel az indulók között.
Zemen Zalán így nyilatkozott: „Nagyon örülök, hogy sikerült kijutnom az Európa-bajnokságra és hogy megint válogatott mezben futhatok. Megteszek mindent annak érdekében, hogy a legjobbamat nyújtsam és jó eredménnyel képviseljem Magyarországot és a GYAC-ot is. Ezúton is szeretném megköszönni elsősorban Farkas Roland edzőmnek, illetve Nyíri László erőnléti edzőnek, és mindenkinek, aki napról napra segített, hogy eljussak idáig. Rendkívül hálás vagyok, már csak futnom kell.”
Edzője, Farkas Roland így értékelt: „Zalán a nevezési ranglistán az ötven benevezett sportolóból a huszonkilencedik a 14,11-es idejével. A válogatott viadalon hátszéllel elért 13,98 másodperces idejével a huszonkettedik lenne. A célokat tekintve egyéni csúcsot lenne jó elérni. A 13,70 körüli idővel be lehet jutni a tizenhat közé.”
Zemen Zalán szerdán 16.40-kor fut először, amennyiben bekerül a következő körbe, akkor 19-én 16.55-kor folytatja. A döntő 19-én 19.45-kor lesz.